BKV.hu

Múltidézés a Kulturális Örökség Napján

2010-09-16 16:54:07

BKV nyitott kocsiszínekkel színesíti a programot

Idén is sor kerül az Európa-szerte népszerű Kulturális Örökség Napjaira, amely programsorozat keretében egy hétvégén át - idén 2010. szeptember 18-án és 19-én - olyan helyszínek is nyitva állnak a nagyközönség előtt, ahova egyébként csak nagyon kevesek léphetnek be. A BKV ebben az évben is várja azokat, akiket érdekel a vállalat múltja, és nemcsak a villamosok utasterére kíváncsiak, hanem szívesen bepillantanának a kocsiszínekbe is, vagy éppen megnéznék, hogyan és mivel utaztak dédszüleink.

Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő örökségi napokat. A rendezvénysorozat hazánkban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal összefogásával és koordinálásával valósul meg. A BKV Zrt. részvétele is hagyományosnak számít, hiszen évek óta szervezünk programokat az érdeklődőknek és közlekedésbarátoknak. Az esemény jó lehetőség arra, hogy a látogatók számára kevéssé ismert helyszínek és a megőrzött történeti emlékek bemutatásával megmutathassuk, hogy a BKV számára a közlekedés mellett a hagyományápoló és értékmegőrző munka is fontos.

 

Mindent a szemnek...

Az idei évben az alábbi helyszíneken várjuk az érdeklődőket:

1.         Fogaskerekű vasút: szombaton 10.00-14.00
2.         Baross kocsiszín:    vasárnap 10.00-14.00
3.         Földalatti Vasúti Múzeum: szombaton 10.00-17.00
  vasárnap       10.00-17.00
4.         Városi Tömegközlekedési Múzeum: szombaton 10.00-17.00
  vasárnap 10.00-17.00
5.         Ferencváros kocsiszín:  szombaton 9.00-15.00
  vasárnap 9.00-15.00

A fogaskerekű vasút telephelyén (Szilágyi Erzsébet fasor 14-16.) a BKV két muzeális fogaskerekű járművét, egy 1874-ben gyártott eredeti állapotú nosztalgia kocsit, valamint egy 1929-es felújított mozdonyt és Rowan kocsit lehet majd megtekinteni.

A Baross kocsiszínben az itt honos járművek bemutatása mellett lehetőség lesz az egykori Stáció utcai kocsiszín épület külső - megmaradt - oszlopainak megtekintésére is. A telephely érdekessége a 11. vágányon elhelyezett padlóalatti kerékeszterga, illetve a zavarelhárítási és mentési feladatokat végző Unimog jármű, amelyeket szintén bemutatunk látogatóinknak.

A Földalatti Vasúti Múzeumban és a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban a kiállítási helyek, mint műszaki emlékek - a földalatti vasút egy felhagyott alagútszakasza és az 1914-ben épített szentendrei kocsiszín - mellett a megszokott muzeális járművek lesznek a fő látványosságok. A Földalatti Vasúti Múzeumban az idén 40 éves libegőről időszakos tárlatot is megtekinthetnek a látogatók.

A Ferencvárosi kocsiszínben a Városi Tömegközlekedés Történeti Egyesület az erzsébetvárosi villamosközlekedést és a kocsiszínt bemutató kiállítása, valamint járműbemutató várja majd a látogatókat, de megtekinthető lesz a Ferenc áramátalakító is.

 

Ahogy dédszüleink közlekedtek...

A szeptember 18-19-i hétvégén nemcsak a BKV történetét és műszaki kincseit ismerhetik meg a kíváncsiskodók, hanem arra is lesz lehetőség, hogy nosztalgia villamossal közlekedjenek.

18-án, szombaton a BKV büszkeségei, a két favázas nosztalgia jármű közlekedik majd a Mester utca (Ferenc körút) és a Ferencváros kocsiszín, illetve 18-19-én, szombaton és vasárnap a Stadionok és a Ferencváros kocsiszín között. A járatok kétóránként járnak a rendezvény nyitva tartási ideje alatt, így óránként lehet eljutni a kocsiszínből a vonal egyik, vagy a másik végpontjára.

A Mester utcai járat menetrendje (szombaton):

Indulás Ferencváros kocsiszínből: 8:28, 10:28, 12:28, 14:28
Indulás a Mester utca (Ferenc körút) megállóhelyről: 8:45, 10:45, 12:45, 14:45
A járat a közbenső megállóhelyeken csak akkor áll meg, ha a leszállási szándékot jelzik a jármű személyzetének.

A Stadionok-járat menetrendje (szombat-vasárnap):

Indulás Ferencváros kocsiszínből: 9:09 (csak szombaton!), 11:09, 13:09, 15:09
Indulás a Stadionok M megállóhelyről: 9:30, 11:30, 13:30, 15:30
A járat menetrend szerint csak a Népliget megállóhelyen áll meg, egyéb megállókban csak akkor áll meg, ha a leszállási szándékot jelzik a jármű személyzetének.

19-én, vasárnap a Baross kocsiszín nyitva tartása miatt a Mester utcai járat meghosszabbított útvonalon, a Baross kocsiszínig (Orczy tér) közlekedik majd.

A Ferencváros kocsiszín-Baross kocsiszín járat menetrendje:

Indulás Ferencváros kocsiszínből a Mester utcán át a Baross kocsiszínbe: 9:20, 10:20, 11:20, 12:20, 13:20 (Ezen kívül két menet közlekedik csak a Mester utcáig 8:28-kor és 9:28-kor)
Indulás a Mester utcától (Ferenc körút) a Baross kocsiszínhez: 9:37, 10:37, 11:37, 12:37, 13:37
Indulás a Baross kocsiszíntől a Mester utcán át a Ferencváros kocsiszínbe: 10:25, 11:25, 12:25, 13:25, 14:25
Indulás a Mester utcától (Ferenc körút) a Ferencváros kocsiszínbe: 8:45, 9:45, 10:45, 11:45, 12:45, 13:45, 14:45
A járat menetrend szerint a három végállomáson kívül csak a Nagyvárad téren áll meg menetrend szerint, az egyéb megállóhelyeken csak akkor áll meg, ha a leszállási szándékot jelzik a jármű személyzetének.

A favázas kocsikon 400 forintos, a korhű ruhába öltözött kalauznál váltott menetjeggyel lehet utazni.

Szintén élményt jelenthet, hogy szeptember 19-én a Ferencváros kocsiszínben a rendezvény alatt kiállított T5C5K és UV szerelvényen is lehet majd utazni a kocsiszíni meneteken, a Szent Lukács gyógyfürdő megállóhelyig, illetve Zugló kocsiszínbe. A járaton szintén a 400 forintos, kalauznál váltott menetjeggyel lehet utazni.

Töltsék velünk a hétvégét, és válasszanak a BKV színes és érdekes programjai közül!