BKV.hu

A BKV Zrt. felmondta az Alstommal kötött szerződéseket


A BKV Zrt. 2010. október 18. napján kapta kézhez a Nemzeti Közlekedési Hatóság másodfokon hozott, így jogerős határozatát, amelyben helybenhagyta az elsőfokú közlekedési hatóság döntését, miszerint a hatóság a Budapest Metropolis Konzorcium (ALSTOM Transport SA) AM5-M2 típusú metrószerelvény végleges típusengedély iránti kérelmét elutasította. Ezen hatósági engedély nélkül a szállítandó metrószerelvények Magyarországon nem állíthatóak forgalomba.

Mint ismert, a Budapest Metropolis Konzorcium és a BKV Zrt. 2006. május 30. napján az M2 és az M4 metróvonalakra vonatkozó metrószerelvény szállítási szerződéseket kötöttek. A szerződések alapján a végleges típusengedély megszerzése a szállító szerződéses kötelezettsége és felelőssége volt, amelyet saját költségére és kockázatára kellett volna teljesítenie. Az is ismert, hogy a Budapest Metropolis Konzorcium több, a szerződésekben meghatározott határidő kapcsán késedelembe esett.

A BKV Zrt. a szerződésekben rögzített és a polgári jogviszonyokban egyébként is elvárható együttműködési kötelezettségének minden vonatkozásban maximálisan eleget tett. Társaságunk több alkalommal figyelmeztette a szállítót szerződéses kötelezettségei teljesítésére.

Társaságunk álláspontja szerint azonban a szállító nem tett meg minden tőle elvárhatót a szerződés teljesítése érdekében, és nem szerezte meg a járművek végleges típusengedélyét, így ebben a helyzetben a BKV Zrt. előtt nem állt más lehetőség, mint hogy felmondja az M2 és M4 metrószerelvényekre vonatkozó szállítási szerződéseket és érvényesíti valamennyi szerződésben rögzített és egyéb polgári jogi igényét.

Dr. Kocsis István vezérigazgató azonnali hatállyal felmondta a szerződéseket és haladéktalanul lehívta a szerződések alapján kifizetett 50 %-os előlegek (mintegy 108 millió €) visszafizetésére, valamint a jóteljesítésre vonatkozó (10 %) bankgaranciákat, és bejelentette kötbér- és kárigényét a szállító felé.

A BKV Zrt. minden tőle telhetőt megtesz egy beszerzési eljárás mielőbbi kiírására új metrószerelvények biztosítása érdekében.

Az M4-es metró esetében további 3-5 év csúszás várható és gondoskodni kell arról, hogy az új jármű a megtervezett infrastruktúrával, biztonsági rendszerekkel kompatibilis legyen; ez érintheti több kapcsolódó szerződés (pl. Siemens: automatika, Járműtelep: karbantartó berendezések) szükségszerű felülvizsgálatát is. A BKV Zrt. mindent megtesz annak érdekében, hogy az új jármű beszerzési eljárása - azon túl, hogy a lehető legrövidebb időn belül végbemenjen - mindenben maximálisan megfeleljen az európai unió versenyjogi elvárásainak, ezáltal ne vesszen el további támogatási forrás.

Az M2-es metró vonalán jelenleg üzemelő metró motorkocsikon azonnal megkezdjük a szükséges javítások elvégzését, melyek becsült költsége 3 milliárd forint, illetve itt is megtesszük a járműbeszerzéshez kapcsolódó egyéb szerződések felülvizsgálatát.


Dr. György István főpolgármester-helyettes,
Dr. Kocsis István vezérigazgató, BKV Zrt.