BKV.hu

Kerékpáros felvonulás miatt változik a közlekedés a fővárosban április 22-én délután és este

2017-04-21 15:22:06

2017. április 22-én (szombaton) 15 és 22 óra között rendezik az I Bike Budapest kerékpáros felvonulást Budapesten egyes fővárosi fő közlekedési útvonalak – többet között a Petőfi híd, a Lánchíd, egyes pesti és budai rakpart-szakaszok, a Móricz Zsigmond körtér, a Széchenyi István tér és az Andrássy út – lezárásával. A Szabadság téren induló, és a Városligetben véget érő rendezvény idején számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul. Aki a belvárosba tart, annak délután, illetve este érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalak egyikét választania. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak a járatok közlekedéséről a BKK honlapján, a BKK Info oldalán vagy a BKK Info mobilalkalmazásban.

Forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

A kerékpáros felvonulás résztvevői április 22-én (szombaton) 15 órától az V. kerületi Szabadság téren gyülekeznek. A biciklisek innen rajtolnak, a várható nagyszámú résztvevő miatt itt két-három órás forgalomkorlátozásra kell számítani.

A felvonulás útvonala: Szabadság tér–Zoltán utca–Nádor utca–Garibaldi utca–id. Antall József rakpart–Jane Haining rakpart–Pesti alsó rakpart–Salkaházi Sára rakpart–Közraktár utca–Boráros tér–Petőfi híd–Irinyi József utca–Karinthy Frigyes út–Móricz Zsigmond körtér–Bartók Béla út–Szent Gellért tér–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Attila út–Alagút utca–Alagút–Clark Ádám tér–Lánchíd–Széchenyi István tér–József Attila utca–Andrássy út–Hősök tere–Olof Palme sétány–Zichy Mihály út–városligeti Napozórét.

A kerékpárosok elhaladásának idejére a Petőfi híd Nagykörút felől érkező gépjárműforgalmát a villamosvágányokra terelik. Az Irinyi József utcában, a Karinthy Frigyes úton, a Bartók Béla úton és a Szent Gellért rakparton csak a menetirány szerinti oldal forgalmát korlátozzák.

A biciklis felvonulás útvonalán a keresztirányú forgalmat csak néhány percre korlátozzák majd, a kerékpárosok útvonalát ugyanakkor a közúti forgalom elől lezárják, és a forgalomkorlátozást a biciklisek elhaladása után szakaszosan oldják fel. A Városligetbe a biciklisek várhatóan 17 és 19 óra között érkeznek meg, és azt előreláthatóan 18:30 és 22 óra között hagyják el.

A fővárosban ezen a délutánon és estén jelentősen megnövekszik a kerékpáros-forgalom. A rendezvényhez kapcsolódó forgalomkorlátozások és az erre a napra tervezett demonstrációk miatt érdemes személygépkocsi helyett közösségi közlekedéssel megközelíteni a belvárost. Aki mégis autóba ül, azt a BKK kéri: fokozott figyelemmel és türelemmel vezessen.


Biciklisek, figyelem!

A BKK tájékoztatja a kerékpárosokat, hogy bicikli szállítására a közösségi közlekedési vonalak közül a MÁV-HÉV-vonalakon, a 60-as járaton (Fogaskerekűn), az 59-es, az 59A, az 59B villamoson, továbbá a 65-ös, a 65A és a 165-ös buszon, a 77-es trolibuszon, a menetrend szerint közlekedő hajójáratokon, illetve a MÁV-START járatain is van lehetőség. A kerékpárszállítás feltételeiről bővebben itt és itt olvashatnak.

A kerékpáros felvonulással kapcsolatosan további tudnivalók a rendezvény honlapján, illetve Facebook-oldalán olvashatók.


Változások a közösségi közlekedésben


M2A metrópótló autóbusz


Várhatóan 14:30 és 18:30 között az M2A metrópótló busz a Deák Ferenc tér M irányába a Kozma Ferenc utca–Kálmán Imre utca–Bajcsy-Zsilinszky út módosított útvonalon közlekedik, ezért megállóit áthelyezik: a Kossuth Lajos téren a 70-es és a 78-as trolibusz megállójában, az Arany János utcánál pedig a 9-es busz megállóhelyén lehet felszállni rá.

A Kossuth Lajos tér M felé közlekedő metrópótló buszok útvonala nem változik.


2-es villamos

Várhatóan 15:45 és 17:15 között a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H végállomás és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között jár.


4-es és 6-os villamos és pótlóbusz

A nagykörúti villamosok április 25-ig pályafelújítás miatt két szakaszon, Dél-Buda felől a Harminckettesek tere megállóhelyig, a Széll Kálmán tér M felől pedig a Wesselényi utca/Erzsébet körútig közlekedik. A Corvin-negyed M és a Wesselényi utca/Erzsébet körút között 4-6 jelzésű pótlóbusz viszi az utasokat. Ezen a napon a déli vonalszakaszon a 6-os villamos nem közlekedik, helyette a sűrűbben induló 4-es villamos, illetve a 16:00 előtt, valamint 17:30 után Petőfi híd budai hídfője és a Móricz Zsigmond körtér M között közlekedő pótlóbusz vehető igénybe.


5-ös autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18:30 között az 5-ös busz módosított útvonalon közlekedik:
• A Pasaréti tér irányába tartó buszok a Döbrentei tér és az Attila út között a Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Krisztina tér útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra a 8-as, a 110-es és a 112-es busz Döbrentei tér megállójában, majd az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után létesített ideiglenes megállóban lehet felszállni.
• A Rákospalota irányába tartó buszok az Attila út–Mikó utca–Krisztina körút útvonalon haladnak, ezért nem érintik az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az 56A villamos Krisztina tér megállójában lehet felszállni.


7-es és 133E autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18:15 között az Újpalota felé közlekedő 7-es és a 133E buszra a Szent Gellért téren a villamosmegállóban lehet felszállni.


15-ös és 115-ös autóbusz

Várhatóan 14:30 és 18:30 között a 15-ös és a 115-ös busz rövidített útvonalon, a Gyöngyösi utca M (15-ös), illetve az Árpád híd M (115-ös) végállomás és a Nyugati pályaudvar M megállóhely között közlekedik, ezért nem érinti a Szent István körút és a Boráros tér H közötti megállóhelyeket. A Nyugati pályaudvarnál a 15-ös és a 115-ös buszra a buszvégállomáson, a 91-es buszcsalád végállomásán lehet felszállni.


16-os autóbusz

Várhatóan 16:30 és 18:30 között a 16-os busz nem közlekedik. A budai Vár közösségi közlekedéssel ebben az időszakban a Széll Kálmán térről, a megszokottnál sűrűbben induló 16A busszal, illetve a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval érhető el.


70-es és 78-as trolibusz

A 70-es és 78-as trolibusz ezen a napon a Nagymező utcai Fotóutca Fesztivál rendezvény miatt módosított útvonalon, az Oktogon érintésével közlekedik. A kerékpárosok elhaladásának idején  a trolibuszok közlekedése az alábbiak szerint módosul:
• Várhatóan 16:30 és 18:30 között a 70-es és a 78-as trolibusz rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja (70-es), illetve a Keleti pályaudvar M (78-as) végállomástól az Oktogon M megállóhelyig közlekedik, ezért nem érinti az Oktogon M és a Kossuth Lajos tér M közötti megállóhelyeket.
• Ezenkívül várhatóan 16:30 és 20:00 között a 70-es trolibusz mindkét irányban módosított útvonalon, a Hermina úton és az Ajtósi Dürer soron keresztül, az Olof Palme sétány és a Dvořák sétány megállóhelyek kihagyásával, a módosított útvonalon lévő megállóhelyek érintésével közlekedik.


75-ös trolibusz

Várhatóan 16:30 és 19:00 között a 75-ös trolibusz a Jászai Mari tér irányába módosított útvonalon közlekedik, a Hermina úton át kerüli meg a Városligetet, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere M közötti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt, majd a 72-es trolibusz Vakok Intézete, Közlekedési Múzeum, Bethesda utca, Széchenyi fürdő M és Állatkert megállóiban lehet felszállni.

A Puskás Ferenc Stadion M felé közlekedő trolik útvonala nem változik.


105-ös autóbusz

Várhatóan 16:00 és 18:30 között a 105-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:
• a Gyöngyösi utca M végállomás felől a Mexikói út M buszvégállomásig,
• az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvar M megállóhelyig. A Déli pályaudvarnál a buszokra a Krisztina körútra nyíló kijáratnál lehet felszállni.

A Vágány utca és a Krisztina tér közötti megállókat a 105-ös busz egyik irányban sem érinti.

 

178-as autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18:30 között a 178-as busz módosított útvonalon közlekedik:
• A Naphegy tér irányába tartó buszok az Erzsébet híd után a Hegyalja út–Csap utca–Aladár utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szavas tér és a Zsolt utca közti megállókat. A terelt vonalszakaszon a 8-as, a 110-es és a 112-es busz Döbrentei tér megállójában is megáll.
• A Keleti pályaudvar M irányába tartó buszok a Mészáros utcától a Krisztina körúton kerülve haladnak, ezért nem érintik az Alagút utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt lehet felszállni.


212-es autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18:15 között a 212-es autóbusz rövidített útvonalon, a Svábhegy végállomás és a Budafoki út/Szerémi sor között közlekedik.


Budapest, 2017. április 21.
Budapesti Közlekedési Központ