BKV.hu

Jól szerepeltek villamosvezetőink az EB-n!

2019-05-04 19:08:05

Soha nem látott színes mezőnnyel rendezték meg május 4-én a VIII. Villamosvezető Európa-bajnokságot, hiszen 21 országból érkeztek versenyzők az idei rendező városba, Brüsszelbe.
 
A nemzetközi versenyen – amelyet hagyományosan két fordulóban rendeznek – európai nagyvárosok villamosközlekedésének legjobbjai mérték össze tudásukat. A megmérettetést – amelyet évről-évre nagyobb médiaérdeklődés kísér – már kétszer, ’12-ben és ’16-ban is BKV-s csapat nyerte meg. Ehhez kellett felnőnie idei versenyzőinknek: Palóczi Julianna Bernadettnek, Kovács Attilának.
Vezetéstechnikai tudásukat és gyakorlati felkészültségüket a brüsszeli villamosokkal való ismerkedési nap után, szombaton mérték össze kollégáikkal. A verseny ismét több, igen összetett feladatból állt, amelyek próbára tették a résztvevőket csapatmunkában, precizitásban, és a jármű rezdüléseinek pontos érzékelésében egyaránt. Az öt feladat teljesítésének pontossága mellett szokás szerint a végrehajtás idejét is pontozták. Egyénileg, és az egyes városokból érkezett két-két versenyző eredményét összesítve, csapatban is eredményt hirdettek.
 
Julianna a hölgyek között a 7. helyezést érte el. Csapatunk összetettben a 14. pozíciót szerezte meg, míg az aranyérem a hazai csapat nyakába került.
 
Gratulálunk Kollégáinknak a szép eredményhez!
 
BKV Zrt.