Társaságunk menedzsmentje törekszik a mozgásukban korlátozott személyek közlekedési esélyegyenlőségének megvalósítására.
A fővárosban több útvonalon közlekednek alacsonypadlós autóbuszaink és trolibuszaink, a nagykörúti vonalakon alacsonypadlós villamosaink, továbbá speciális szolgáltatást nyújtunk egy háztól-házig, úgynevezett taxirendszerben üzemelő autóbuszjárattal, amely 2010. április 12-től öt darab Renault Master 2,5 dCI típusú, speciálisan e célra átalakított kisbusszal segíti mozgáskorlátozott utasaink eljutását a város egyik részéből a másikba.
Ahhoz, hogy mozgássérült utasaink számára minél egyszerűbb és könnyebb legyen a közlekedés, egy kisbuszba rámpa, négybe pedig a járművezető által vezérelhető hidraulikus emelőberendezés került beépítésre, és az utasteret speciális kapaszkodókkal látták el. Természetesen mind az öt jármű légkondicionált. Az ülések ún. sínrendszeren mozgathatóak, így igény szerint könnyen alakítható az utastér. A buszban kényelmesen 14 fő, vagy 4 kerekes szék és mellettük 4, illetve 5 fő kísérő fér el.
A mozgássérülteknek nyújtott midibusz szolgáltatása Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közötti feladat-ellátási szerződés díjmellékletében szereplő jegyekkel és bérletekkel az általuk előre meghatározott útvonalon a következő feltételekkel vehető igénybe, az alábbiak szerint:
Ugyancsak érvényesek az utazási kedvezményekről szóló kormányrendeletben szereplő kedvezményes bérletek, azaz aki tanuló vagy nyugdíjas bérletre jogosult, azzal is igénybe veheti a szolgáltatást.
Az új kisbuszok 2010. április 12-től álltak forgalomba a jelenlegi "háztól-házig" rendszer keretében.
2012. augusztus 1-jétől a szolgáltatás a Budapesti Közlekedési Központhoz került, és előzetesen a forgalomfelugyelet@bkk.hu e-mail címen, illetve munkanapokon 8 órától 16 óráig a +36/70-390-3414-es telefonszámon igényelhető.
Köszönjük!
Akadálymentesített metróállomások: