Együttműködés a jövő mérnök generációjának képzéséért

  • 2016-07-14 16:10:00

A mai napon Bolla Tibor a BKV elnök-vezérigazgatója és Dr. Horváth Balázs a Széchenyi István Egyetem dékánja együttműködési megállapodást írtak alá a tudományos és szakmai kapcsolatok elmélyítéséről.
A BKV és a győri egyetem együttműködésének célja, hogy az elméleti és a gyakorlati képzés szorosabb összekapcsolása révén a jövő mérnök generációja még magasabb színvonalú oktatásban részesüljön és olyan tudás birtokában hagyja el az intézményt, ami nemcsak szakmai szempontból versenyképes, de a munkaerőpiacon is érvényesíthető érték. Emellett hosszú távon a BKV is nyertese lesz az együttműködésnek, hiszen jó mérnökökre mindig szüksége van Társaságunknak.
Ennek érdekében a BKV vállalta, hogy közreműködik a képzések tartalmának a munkaerőpiac igényeivel történő összehangolásában és ennek megfelelő kialakításában; szakmai gyakorlati helyeket biztosít a tanulóknak, annak érdekében, hogy ne csak az elméleti, de gyakorlati képzésük is még eredményesebb lehessen. Kiváló szakembereink segítik a diákokat diplomamunkájuk elkészítésében, illetve azok bírálati folyamatában is részt vesznek, emellett tudományos kutatási projektek kidolgozásában, sőt igény esetén az oktatásban is együttműködnek majd az egyetemmel.
A Széchenyi István Egyetem vállalja, hogy az általuk kidolgozott, a munkaerőpiaci igényeknek megfelelő oktatási programot a BKV szakembereivel véleményezteti, folyamatos tájékoztatást nyújt az általuk szervezett, témaspecifikus konferenciákról és rendezvényekről, a BKV igénye esetén a Társaság szakembereit államvizsgabizottsági tagok sorába delegálja, együttműködik a BKV-val tudományos kutatási projektek kidolgozásában, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a BKV részt vegyen az oktatásban.
A BKV vezetése mindig törekedett arra, hogy a legjobb szakemberekkel dolgozzon együtt, ezért természetes, hogy megosztja az itt található szakmai tudást és kompetenciát annak érdekében, hogy új, kiváló mérnökök kerülhessenek ki a felsőoktatásból. Biztosak vagyunk benne, hogy az együttműködés minden fél számára gyümölcsöző lesz és továbbra is jól képzett, szakmailag megalapozott tudással rendelkező mérnökök kerülnek majd a munkaerőpiacra.
 
BKV Zrt.