BKV.hu

Dr. Vajdáné Dr. Horváth Piroska

DBR metró projektigazgató

A jogi egyetem elvégzése után közgazdasági tanulmányokat folytatott, okleveles fővállalkozói és felsőfokú menedzseri végzettséget szerzett.
Budapest III. kerületének jegyzői tisztét töltötte be, majd a Postabank és Takarékpénztár Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Az Ipargazdasági Kutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatójaként, illetve a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatójaként már nemzetközi projekteket is  vezetett. 20 éves vezetői (ebből 5 év holding-nagyvállalati, 5 év vállalkozói és 8 év bankvezetői) gyakorlattal, jelentős projektvezetési és irányítási tapasztalattal rendelkezik.
A BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóságán 2012 áprilisától projektigazgató-helyettesként, majd 2013. februárjától projektigazgatóként dolgozik.
Tagja a Magyar Fővállalkozók Országos Szövetségének és a Magyar Projekt Manager Szövetségnek, illetve elnökségi tagja a Magyar Klaszterek Szövetségének.


A cikk galériája