Biztonság a változásban

  • 2020-05-20 09:24:29

A járvány lefolyásának kedvező alakulása lehetővé teszi, hogy fokozatosan visszatérjünk a korábban  megszokott életünkhöz. A BKV-nál továbbra is teljes felkészültséggel állunk a változó helyzet elé, amihez hatalmas várakozás is társul, hiszen elkötelezettek vagyunk a magas színvonalú közösségi közlekedés biztosítása mellett.

A korlátozás idején hozott intézkedéseinkkel – járművek napi szintű kiemelt takarítása, fertőtlenítése, kordonozás a buszokon, járművezetőknek biztosított védőfelszerelések – hatékonyan sikerült hozzájárulnunk a járvány terjedésének megelőzéséhez. A BKV közel 10 ezer fő munkavállalója közül mindössze 2 fő betegedett meg igazoltan a COVID-19 vírustól (akik már gyógyultak) és nem tudunk olyan esetről, hogy BKV járművön bárki elkapta volna a betegséget.

Felelős, a biztonságot a közlekedés legfontosabb elemének tartó szolgáltatóként mindig az aktuális helyzetet értékelve döntünk az óvintézkedések fenntartásáról, illetve lazításáról. Így jelenleg megmarad a buszok első üléssorának kordonos elzárása, és továbbra is - a normál időszakban megszokott protokollhoz képest - nagyobb figyelmet fordítunk a járművek takarítására, fertőtlenítésére.

A vészhelyzetben hozott intézkedések sikeréhez nagyban hozzájárult az utazóközönség támogató együttműködése. A partneri hozzáállást megköszönve szeretnénk felhívni utasaink figyelmét, hogy számukra a szájmaszk viselése ezután is kötelező, saját biztonságuk érdekében a kesztyű használata pedig javasolt! Kérünk mindenkit, hogy fordítson kiemelt figyelmet az ajánlott távolságtartásra is, melyhez a megfelelő jármű kapacitást biztosítunk.

A BKV a járványhelyzet kezdete óta hoz utasaink és dolgozóink védelmét szolgáló intézkedéseket: szünetel az elsőajtós felszállás, kordonnal választottuk el járművezetőinket, folyamatosan védőfelszerelést biztosítottunk dolgozóinknak és home office-ból látják el feladataikat azok, akik számára ez megoldható. Továbbra is arra törekszünk, hogy miden eszközzel megelőzzük, vagy legalább lassítsuk a járvány terjedését, miközben munkánkkal hozzájáruljunk a város működéséhez. Intézkedéseinkről bővebben itt olvashatnak: https://www.bkv.hu/hu/koronavirus

BKV Zrt.