BKV.hu

A BKV is a Fenntarthatósági Témahét résztvevői között

2019-03-18 12:53:30

A Fenntarthatósági Témahetet 2019. március 18–22. között az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezi. Az idei programhoz a BKV is csatlakozott, amelynek keretében hajókirándulást szervez, illetve néhány telephelyén általános és középiskolai osztályokat lát vendégül.

A BKV Zrt. elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, az elmúlt években hozott intézkedések eredményei rendre megmutatkoznak mind az energiafelhasználásban, a hatékonyság javulásában, mind a munkavállalók szemléletformálásában.

Önkéntes szakembereink számos intézménybe látogatnak el, osztályfőnöki órák keretében mutatva be a környezettudatos közösségi közlekedést, hogy a beszélgetések alatt, illetve a gyakorlati feladatokon keresztül bíztassák a diákokat. A zöldebb gondolkodás érdekében egyre több civil szervezet és önkormányzat tesz lépéseket. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért szükséges, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát.

A pályázatok a „közösségi közlekedés”, az „egészség és jólét”, a „fenntartható városok és közösségek”, valamint a „fellépés az éghajlatváltozás ellen” témák köré szerveződtek, amit három korosztály óratervek és mintaprojektek segítségével dolgozhatott fel.

A nyertes tanulók részére hajókirándulást szervezünk, illetve az alábbi helyszíneken vendégül látjuk őket: Budafok Villamos Kocsiszín, Kelenföldi autóbuszgarázs, M4 Járműtelep, Száva Villamos Kocsiszín.

A programsorozat fővédnöke Áder János köztársasági elnök.