BKV.hu

A BKV Energiahatékony Vállalat

2016-03-04 11:30:38
1036,8 kW hozzájárulás a virtuális erőműhöz

A BKV sikeres projektje révén igazolhatóan, nagymértékben csökkentette villamos energia fogyasztását, amellyel hozzájárult a Virtuális Erőmű Program által kitűzött célhoz, azaz hogy vállalkozások igazolt energia-megtakarításaiból 2020-ig „felépüljön” egy 200MW-os erőmű kapacitásának megfelelő virtuális erőmű. Ezzel a BKV 2016-ban elnyerte az „Energiahatékony Vállalat” díjat, amelyet 2016. március 4-én ünnepélyes keretek között vett át Buzinkay Tamás, a BKV fejlesztési és koordinációs igazgatója.


A BKV 2014-ben tett, energiatudatos működést célzó vállalásai alapján megkapta az Energiatudatos Vállalat címet, most pedig az M2 vonalat érintő projekt sikere révén átvehette az „Energiahatékony Vállalat” díjat is.


A BKV az M2 metró vonalán megvalósított projektje eredményeképpen a járművek fékezése során villamos energiát táplál vissza az áramellátási rendszerébe, ezzel pedig jelentős energia-megtakarítást ér el. A projekt igazolt megtakarítása 1036,8 kW értékkel járult hozzá a virtuális erőmű építéséhez.
 
A BKV elkötelezett a környezettudatos működés mellett, ezért is fontos számunkra, hogy az üzemeletetés során érvényesüljenek az energiahatékonysági szempontok is. A díj az eddigi munkánk elismerése és egyben megerősítés, hogy továbbra is ebben a szellemben dolgozzunk. Ezt a törekvést erősíti az is, hogy az energiahatékonyság növelésében jelentős szerepet vállaló szakemberek egyéni díját „Az év energiamenedzsere” kategóriában Társaságunk munkavállalója, Buday Ágota vehette át.