BKV: több mint hárommilliárd forint megtakarítás és bővebb szolgáltatás várható az informatikai rendszer új üzemeltetőjével kötendő szerződéstől

A BKV Zrt. által Informatikai szolgáltatások nyújtása tárgyban indított közbeszerzési eljárás nyertese a Synergon Nyrt.

Ez év január 18-án a BKV Zrt. azonnali hatállyal mondta fel a T-Systems Hungary (ma IQSys Zrt.) 2001-ben kötött, 2010-ig szóló informatikai szolgáltatási szerződését. A felmondást követően kiírt közbeszerzési eljáráson – amelyre 17 cég jelentkezett – a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó, nyertes Synergon Nyrt.-vel kötendő szerződéstől a közlekedési társaság – a többletszolgáltatások jelentős értékén felül – éves szinten még 300 millió, azaz a 10 évre kötendő szerződés teljes időtartama alatt több mint 3 milliárd forint megtakarítást vár. A BKV Zrt. mai Igazgatósági ülésén meghozott döntést követően, a szerződés megkötésére várhatóan november végéig sor kerül. A Synergon Nyrt. – a kedvezőbb ár mellett – bővebb szolgáltatást is nyújt az előző szolgáltatóhoz képest, így például magasabb lesz a cég által biztosított rendelkezésre állási idő is, ami jelentős segítséget nyújt a BKV Zrt. informatikai hálózatát kezelőknek és felhasználóknak.

A korábbi informatikai szolgáltató szerződésének felmondását megelőzően 10 hónappal kezdett tárgyalásokat a Társaság a szerződés éves díjának csökkentéséről, mert azokat a BKV akkori vezetése előnytelennek, aránytalanul magasnak ítélte meg. A tárgyalások eredménytelensége miatt a BKV Zrt. – a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény („Kbt.) alapján, az V. fejezet 15. címe szerinti – időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos eljárást indított „Informatikai üzemeltetési és fejlesztési szolgáltatások nyújtása”tárgyban. A 17 érdeklődő cég februárban szándéknyilatkozatot nyújtott be.

A lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján megkötendő, határozott idejű (10 év) szerződés kedvezőbb, mint az IQSYS Zrt.-vel 2001-ben kötött szerződés. A havi szolgáltatási díj és a szerződés teljes időtartamára rögzített ár (32 987 952 387 forint) közel 10 %-kal kedvezőbb, mint az IQSYS 2008. évi megállapodás szerinti árai (35 767 303 452 forint). Fentieken túlmenően kiemelendő, hogy – az eddigieknél kedvezőbb áron megkötendő szerződésben – bővebb a szolgáltatási terjedelem, valamint az azonos elemekhez kapcsolódó szolgáltatási szintek lényegesen meghaladják az IQSYS Zrt. által vállaltakat.

A jelentős megtakarítás és a többletszolgáltatások mellett kedvezőbb a fizetési határidő is, hiszen 60 nap, a korábbi 30 nap helyett. A nyújtandó bankgarancia mértéke 170 millió forint, míg az IQSYS felé jelenleg fennálló bankgarancia-állomány 866 millió forint.

Összegezve elmondható tehát, hogy a tender értékelését követően – a kiírásban foglaltak szerint – a műszaki és szerződéses feltételekről, valamint az ajánlati árról folyó tárgyalások a felek között sikeresen lezárultak, így – a BKV Zrt. Igazgatósága mai jóváhagyásának eredményeképpen – várhatóan még novemberben sor kerülhet a nyertes Synergon Nyrt.-vel való – a BKV számára minden szempontból kedvezőbb – szerződés megkötésére.