BKV.hu

Változik a 28-as, a 28A, a 37-es, 37A és a 62-es villamos közlekedése április 24-étől

2016-04-22 08:29:12

2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól a VIII. kerületi Teleki László téren több ütemben pályafelújítást, síncserét, a peronok melletti és közötti szakaszon pedig út- és burkolatépítést végeznek. Az útépítés és a síncsere ideje alatt 2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a Kis Fuvaros utca és a Dobozi utca között a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos egy vágányon, a 62-es villamos pedig módosított útvonalon jár. A munkák előkészítése idején, 2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 28A villamos módosított, a 37A villamos pedig rövidített útvonalon jár. A munkák ideje alatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a Népszínház utca Alföldi utca és Dobozi utca közötti szakaszán 2016. április 25-étől, hétfőtől. Az útszakaszt a Népszínház utca közvetlen közelében, az Alföldi utca és a Nagy Fuvaros utca–Szerdahelyi utca útvonalon lehet elkerülni, de javasolt a Baross utca vagy a Fiumei út igénybevétele.

·         2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 28A villamos módosított útvonalon az Új köztemető (Kozma utca) és a Keleti pályaudvar M között, a 37A villamos rövidített útvonalon a Sörgyár és a Magdolna utca között jár. 28A jelzéssel pótlóbusz közlekedik az Orczy tér és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) között.
·         2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a következő ütemváltásig a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos a Teleki László téren a Kis Fuvaros utca és a Dobozi utca között egy vágányon jár. A Blaha Lujza tér irányú vágányon a villamosközlekedést váltakozó irányban, folyamatosan jár.  A 62-es villamos pedig módosított útvonalon, a Rákospalota, MÁV-telep és a Keleti pályaudvar M között szállítja az utasokat.

Forgalmi rend 2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól

2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 28A villamos ideiglenesen az Új köztemető (Kozma utca) és a Keleti pályaudvar M között, a 37A villamos pedig rövidített útvonalon a Sörgyár és Magdolna utca között közlekedik. A villamosok pótlására 28A jelzéssel pótlóbusz közlekedik az Orczy tér és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) között.

28A villamos

 

2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 28A villamos módosított útvonalon, az Új köztemető (Kozma utca) és a Keleti pályaudvar M között közlekedik.

Ebben az időszakban a 28A villamos a Keleti pályaudvar M felé a Fiumei úton a Magdolna utca megállóhelyig a menetrend szerinti, majd a Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti útvonalán–a Festetics György utca–Keleti pályaudvar M módosított útvonalon halad. A szerelvények nem érintik a Teleki László tér, a II. János Pál pápa tér M és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) megállóhelyet, és ideiglenesen a 24-es villamos Dologház utca és Keleti pályaudvar M megállójában áll meg.

Ebben az időszakban a 28A villamos az Új köztemető (Kozma utca) felé a Keleti pályaudvar M–Festetics György–Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti, majd a Magdolna utcától újra a saját menetrend szerinti útvonalán halad. A szerelvények nem érintik a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca), a II. János Pál pápa tér M és a Teleki László tér megállóhelyet, és ideiglenesen a 24-es villamos Keleti pályaudvar M és Dologház utca megállójában állnak meg.

37A villamos

 

2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 37A villamos rövidített útvonalon, a Sörgyár és a Magdolna utca között közlekedik. A szerelvények egyik irányba sem érintik a Teleki László tér, a II. János Pál pápa tér M és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) megállóhelyet.

28A pótló autóbusz

2016. április 24-én, vasárnap 22:00-tól az utolsó járat indulásáig a 37A és a 28A villamos helyett 28A jelzéssel pótlóbusz közlekedik a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) és Orczy tér között.

Ebben az időszakban a 28A pótlóbusz a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) felé az Orczy tér–Fiumei út–Teleki László tér–Népszínház utca–Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) útvonalon halad és az alábbi megállóhelyeken áll meg:

·         Orczy tér: a villamospótlóbusz kijelölt megállóhelyén;
·         Magdolna utca: a villamospótlóbusz kijelölt megállóhelyén;
·         Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos megállóhelyén;
·         II. János Pál pápa tér M: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos és a 217E autóbusz megállóhelyén;
·         Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a műszaki tárolóhelyen.

Ebben az időszakban a 28A pótlóbusz az Orczy tér felé a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca)–Népszínház utca–József körút–Blaha Lujza tér–Rákóczi út–Kiss József utca–Népszínház utca–Teleki László tér–Fiumei út–Orczy tér útvonalon halad és az alábbi megállóhelyeken áll meg:

·         Blaha Lujza tér M (Népszínház utca): a 217E autóbusz felszállóhelyén;
·         II. János Pál pápa tér M: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos és a 217E autóbusz megállóhelyén;
·         Teleki László tér: a 28-as, a 28A, a 37-es, a 37A és a 62-es villamos megállóhelyén;
·         Magdolna utca: a villamospótlóbusz kijelölt megállóhelyén;
·         Orczy tér: a villamospótlóbusz kijelölt megállóhelyén;
·         Orczy tér: a 9-es, a 909-es és 217E autóbuszok megállóhelye

 

Forgalmi rend 2016. április 25-étől, hétfőtől az első járat indulásától

2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a következő ütemváltásig, a Teleki László téri munkák miatt a Kis Fuvaros utca és a Dobozi utca között a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos váltakozó irányban, csak a Blaha Lujza tér irányú vágányon, a 62-es villamos pedig módosított útvonalon jár.

28-as, 28A, 37-es, 37A villamos

 

2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a következő ütemváltásig a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos a Teleki László téren a Kis Fuvaros utca és a Dobozi utca között egy vágányon jár. A Blaha Lujza tér irányú vágányon a villamosközlekedést váltakozó irányban, folyamatosan fenntartják. Ebben az időszakban a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamos mindkét irányban a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) irányú Teleki László tér megállóhelyen áll meg.

62-es villamos

 

2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a következő ütemváltásig a 62-es villamos módosított útvonalon, a Rákospalota, MÁV-telep és a Keleti pályaudvar M között szállítja az utasokat.

Ebben az időszakban a 62-es villamos a Keleti pályaudvar M felé a Fiumei úton a Magdolna utca megállóig a menetrend szerinti, majd a Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti útvonalán–ezután a Festetics György utca–Keleti pályaudvar M útvonalon halad. A szerelvények nem érintik a Teleki László tér, a II. János Pál pápa tér M és a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) megállóhelyet, és ideiglenesen a 24-es villamos Dologház utca és Keleti pályaudvar M megállójában áll meg.

Ebben az időszakban a 62-es villamos Rákospalota, MÁV-telep felé a Keleti pályaudvar M–Festetics György utca–Fiumei úton a 24-es villamos menetrend szerinti, majd a Magdolna utcától újra a saját menetrend szerinti útvonalán halad. A szerelvények nem érintik a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca), a II. János Pál pápa tér M és a Teleki László tér megállóhelyet, és ideiglenesen a 24-es villamos Keleti pályaudvar M és Dologház utca megállójában állnak meg.

217E autóbusz

 

2016. április 25-én, hétfőn az első járat indulásától a 217E autóbusz mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

A 217E autóbusz Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér felé a Népszínház utcáig a menetrend szerinti, majd a Nagy Fuvaros utca–Mátyás tér–Szerdahelyi utca–Karácsony Sándor utca–Baross utca–Orczy tér módosított útvonalon halad. Megállóhely nem marad ki.

A 217E autóbusz a Blaha Lujza tér M (Népszínház utca) felé a Baross utcáig menetrend szerinti, majd a Lujza utca–Teleki László tér–Szerdahelyi utca–Mátyás tér–Nagy Fuvaros utca–Népszínház utca módosított útvonalon halad. A II. János Pál pápa tér M megállóhely kimarad. Az autóbusz ideiglenesen a 99-es autóbusz II. János Pál pápa tér M megállóhelyén áll meg a Nagy Fuvaros utcában.

Díjszabási tudnivalók

 

A pótlás miatti kényszerű átszállás nem minősül útmegszakításnak. A pótlóbuszról a villamosra vagy a villamosról a pótlóbuszra történő átszállásnál az egyszeri utazásra szolgáló jegyek – a vonal- és gyűjtőjegyek, valamint egyszeres átszállójegy – használata esetén nem kell új jegyet kezelni, hanem a már kezelt jeggyel lehet tovább utazni. A kezelt vonal- és gyűjtőjegyeket átszállás után a jegy számkocka nélküli végén ismét kezelni kell (a gyűjtőjegyeket ehhez természetesen ki kell tépni a tömbből). A mindkét végén számkockával ellátott, egy darabból álló átszállójegyet ilyen esetben nem kell újra kezelni, mivel a másik végén is olyan számkockával rendelkezik, amelyet a pótlástól függetlenül korábbi átszálláskor már kezeltek, vagy későbbi átszálláskor kezelni fognak. A 62-es villamos módosított útvonala miatt – a 62-es villamosról a 28-as, a 28A, a 37-es és a 37A villamosra és viszont történő átszállásnál is a fenti szabályok érvényesek.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A tömegközlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.


Budapesti közlekedési Központ