2017-ben is Energiatudatos Vállalat a BKV

  • 2017-03-06 13:17:03

A BKV évek óta részt vállal a Virtuális Erőmű Program által kitűzött célok megvalósításában, azaz abban, hogy minél nagyobb megtakarítással járuljunk hozzá egy virtuális erőmű „felépítéséhez”. Ennek a munkának köszönhetően  Társaságunk ismét sikeresen pályázott, és Buzinkay Tamás, a BKV fejlesztési és koordinációs igazgatója a mai napon átvette az Energiatudatos Vállalat 2017 címet.
A BKV a korábbi évekhez hasonlóan folytatja a munkát, amelynek célja, hogy működésének egyes területein feltárja azokat a helyeket, amelyeken energia-megtakarítás érhető el. Felelős vállalatként munkánkban elengedhetetlen, hogy szem előtt tartsuk a fenntartható, hosszú távon gazdaságosabb megoldások keresését és alkalmazását.

A BKV Zrt. 2014-ben csatlakozott a programhoz, amelynek eredményeképpen Társaságunk sikeresen pályázott a VEP által indított Energiahatékonysági Kiválósági Pályázaton, és elnyerte előbb az „Energiatudatos Vállalat” címet, majd 2016-ban az „Energiahatékony Vállalat” díjat.

A Virtuális Erőmű Program keretében - amelynek célja, hogy összegyűjtse, rendszerezze, számszerűsítse és közzétegye a vállalkozások energiahatékonyság terén elért eredményeit - hatékonyan ellenőrizhetjük, kommunikálhatjuk teljesítményünket, nem utolsó sorban megosztva egymással tapasztalatainkat, hasznos tudást szerezhetünk a témában.  Ennek érdekében szervezett már több alkalommal szakmai fórumot a BKV.

Társaságunk az idei Energiatudatos Vállalat pályázatban – az ISO 50001 Energiairányítási rendszer működtetésével összhangban - többek között az energiahatékonyság folyamatos fejlődését, valamint az elért eredmények - munkavállalók és partnerek felé történő - kommunikációját azonosította energiatudatossági céljaként és kötelezettségvállalásaként.

Büszkék vagyunk arra, hogy a több éves munka eredményei alapján megfogalmazott újabb célkitűzéseinket idén is elismeri az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat Tanácsadó Testületének Szakmai Zsűrije és 2017-ben ismét átvehettük az Energiatudatos Vállalat címet.

Vállalásaink:

A vállalati kultúrában, vezetési gyakorlatban az energiahatékonyság nem egyedi költségcsökkentési akcióként, hanem folyamatos fejlődésre vonatkozó elkötelezettségként jelenik meg.
A vállalat Pilot projekt jelleggel telepít energiafelügyeleti rendszert, amely adatokat gyűjt, és képes a mért adatok feldolgozására.
Az energiahatékonysági célokhoz az adott költséghely tevékenységéhez kapcsolódó energia indikátorok (EPI: Energy Performance Indicator) rendszere teljes körűen kialakításra kerül.
A szervezet energiahatékonysági fejlesztéseinek eredményeit, "sikerbeszámolóit" megosztja dolgozóival, beszállítóival, partnereivel.

BKV Zrt.