BKV.hu

Már zajlik az M3 vonal felújítása

2014-12-11 15:30:33

Jelenleg is zajlanak a felújítási munkák az M3 metróvonalon: újabb szakaszon történt síncsere és folyamatban van a járműpark felújításához szükséges tender.
 
Annak ellenére, hogy Európai Uniós forrás nem áll rendelkezésre, a BKV határozott célja az M3 metróvonal felújítása, melynek megvalósításához a kormány és a főváros finanszírozással kapcsolatos pozitív döntése nagyban hozzájárul.
 
Addig is, amíg az M3 teljes vonalának rekonstrukciója megtörténik, Társaságunk folyamatosan dolgozik a sínek cseréjén és a pálya műszaki állapotának javításán az üzemeltetési biztonság növelése érdekében. Ennek eredményeképp ez év december 8-ig 31.656 méter sín cseréjére került sor.
 
A budapesti M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítését és felújítását célzó beruházás mielőbbi megvalósulása érdekében a BKV Zrt. 2014. november 22-én közbeszerzési eljárást indított, amely megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában és elérhető a BKV Zrt. honlapján is.
 
A budapesti M3 metróvonal járműparkjának korszerűsítéssel egybekötött felújítása, és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások és eszközök beszerzése tárgyú hirdetmény közzétételével meghirdetett közbeszerzési eljárásban a részvételre jelentkezőknek 2014. december 23-ig kell benyújtaniuk jelentkezésüket. Az eljárás első szakaszában a jelentkezők szerződés teljesítésére való alkalmassága kerül értékelésre. A közbeszerzési eljárásban  – a részvételre jelentkezők számától és a műszaki megoldás egyeztetésének időigényétől függően – 2015. első felében kerülhet sor szerződéskötésre.


Bolla Tibor vezérigazgató
BKV Zrt.