BKV.hu

Újra fényruhában lesz a karácsonyi villamos

Minél inkább benne járunk a télben, annál rövidebbek a nappalok. A karácsony csodájára várva az idén is szívet melengető látvánnyal kedveskedik a fővárosban élőknek és idelátogatóknak a BKV: az öreg UV nosztalgiavillamos kívül-belül megszépülve, ragyogó fénybe öltöztetve hozza-viszi utasait - ezúttal a Duna mindkét partján. Díszruhája 3500 méternyi füzérből készült, melyen közel 40 000 LED fénylik.

A BKV történetében tavaly közlekedett először karácsonyi villamos a 2-es villamos vonalán, amelyet örömmel fogadtak fővárosiak, vidékiek és külföldiek egyaránt. A csillogó villamos ezúttal  2010. december 3-tól 2011. január 2-ig - december 24. és december 31. kivételével - naponta 17.00-21.00 óra között közlekedik. Hétfőn, szerdán, csütörtökön, szombaton és vasárnap a 2A villamos, kedden és pénteken pedig a 19-es villamos vonalán. Ez alól csak az indulás napja, december 3-a kivétel, ekkor ugyanis ünnepélyes keretek között, fedélzetén a Mikulással és krampuszával, a Jászai Mari térről indul első útjára a tündöklő jármű. Részletes menetrendje megtalálható a BKV Zrt. honlapján, valamint mindkét járat megállóiban.

A csillogó karácsonyi nosztalgiajárat normál díjszabással - azaz érvényes jeggyel vagy bérlettel - vehető igénybe, 6 év alattiak ingyenesen utazhatnak a különleges járaton.