BKV.hu

Judit és Gábor lettek a 2016-os év sofőrjei

2016-09-27 07:17:40

A BKK ügyfeleinek döntése alapján a 20 éve járművezetőként szolgáló Harkai Józsefnét, Juditot és a színészként is dolgozó Garamszegi Gábort választották a legjobb trolibusz-, illetve autóbuszvezetőnek idén. A Budapesti Közlekedési Központ által készített videókat több mint félmillióan tekintették meg és közel 10 ezer szavazat érkezett az Év sofőrje díj várományosaira.

 

A Budapesti Közlekedési Központ által meghirdetett versenyben az a járművezető vehetett részt, aki 2015. január elseje óta nem okozott saját hibás balesetet, akinek a munkájára nem érkezett az utasok részéről megalapozott panasz, illetve aki a munkáját mindig határidőre és pontosan elvégezte.

 

Több mint félmilliószor nézték meg a videókat

 

A játék két szavazási körből állt. Első körben a szolgáltatók – BKV Zrt., VT-Arriva Kft., VOLÁNBUSZ Zrt., –  által jelölt járművezetőkre, illetve az ügyfelek jelöltjeire, összesen 33 dolgozóra lehetett szavazni. A legtöbb szavazatot begyűjtő három buszvezető, valamint egy trolibuszvezető jutott tovább. A közönségszavazatokon kívül a BKK szakmai zsűrije is kiválasztott a jelöltek közül három további autóbusz- és egy trolibuszvezetőt, akik szintén a második körbe kerültek. Az így összeállt nyolc versenyzőről bemutatkozó videó készült, amelyekre 2016. szeptember 12-től 21-ig lehetett szavazni a BKK közösségi média oldalán.

 

A járművezetőkről készített videók rendkívül sikeresek voltak: másfél hét alatt több mint félmilliószor tekintették meg a versenyzők filmjeit. A megadott határidőig közel 10 ezerszer nyomták meg a tetszik gombot a jelöltek videói alatt. A legtöbb szavazatot autóbusz-kategóriában – összesen 3256-ot – Garamszegi Gábor, trolibusz-kategóriában pedig – összesen 662 szavazatot – Harkai Józsefné, Judit kapta, így a Budapesti Közlekedési Központ ügyfeleinek szavazata alapján ők lettek az év legjobb sofőrjei.

 

A nyertesek: Harkai Józsefné és Garamszegi Gábor

 

Harkai Józsefné édesapja buszvezető volt, gyerekként nagyon szeretett vele utazni, gyermekkori álma volt, hogy egyszer egy piros troli kormánya mögé ülhessen. Juditnak 1996-ig kellett várnia az álom beteljesülésére, azóta, azaz 20 éve főképp Zuglóban és a belvárosi vonalakon közlekedik. Az év trolibuszvezetője bemutatkozó kisfilmjében úgy fogalmazott, hogy a vezetés mellett számára a legfontosabb az utasokkal való sok-sok találkozás.

 

Garamszegi Gábor a Szép Ernő Színház tagja, emellett szinkronizálni is gyakran hívják, többek között a Trónok Harca című sorozatba. Saját bevallása szerint legjobban a kertvárosi autóbuszvonalakon szeret dolgozni, mert ott személyes kapcsolatot tud kiépíteni az utasokkal, sokakat név szerint is ismer. A 3 gyermekkel és 6 unokával büszkélkedő év sofőrje úgy nyilatkozott: jó érzéssel tölti el, hogy hasznos munkát végezhet és ezzel a közösséget is szolgálhatja.

 

Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója a díjátadó rendezvényen személyesen gratulált Harkai Józsefnének és Garamszegi Gábornak akik immár hivatalosan is az év legjobb autóbusz- és trolibuszvezetői. A vezérigazgató elmondta, hisz abban, hogy emberibbé lehet tenni a főváros közlekedési rendszerét, amiben óriási szerepe van a járművezetőknek, hiszen napi szinten érintkeznek az utasokkal. Nem a járművek vonzereje teszi sikeressé, szerethetővé a közlekedést, hanem az azokon dolgozó emberek. Hangsúlyozta, hogy az autóbusz és trolibuszvezetők tisztességesen helytállnak a mindennapokban, annak dacára is, hogy időnként hajlamos a közvélemény kizárólag a negatív eseteket kiemelni.

 

A közlekedésszervező társaság vezetője mellett Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója, illetve a VT-Arriva Kft. és a VOLÁNBUSZ Zrt. képviselői  is gratuláltak valamennyi jelöltnek, és megköszönték a munkát, amivel jelentősen hozzájárulnak a társaságok kedvező megítéléséhez.

 

A BKK felkérésére a ráckevei Duna Relax & Event Hotel egy kétszemélyes wellness hétvégével jutalmazta meg az év sofőrjeit. Mivel az egyik nyertes a második helyen záró jelöltnek ajánlotta fel saját jutalmát, ezért a hotel újabb pihenő csomagot ajánlott fel még az eredményhirdetés közben. A további hét jelöltet ajándékcsomaggal jutalmazták.

 

Budapest, 2016. szeptember 26.

Budapesti Közlekedési Központ