BKV.hu

Ismét valótlanságot állít az EKSZ

2015-10-07 14:53:07

A Népszabadság 2015. október 7-én megjelent, "Állásukkal fizetnek a buszbérlésért" c. cikkére reagálva az alábbiakat közöljük.

Az utóbbi években bevezetett buszüzemeltetési modell okán a BKV Zrt. szerepe a fővárosi közösségi közlekedés autóbuszos ágazatában megváltozott.

A BKV Zrt. meg akarja tartani piaci részesedését, ehhez pedig új buszok szükségesek; annak érdekében, hogy a fővárosi közösségi közlekedés a BKV által is megújuljon, 2 lehetőség jöhet szóba:
az egyik új, vagy használt autóbuszok vásárlása vagy lízingelése, a másik éppen a cikkben említett úgynevezett rendelkezésre tartási konstrukció.
A rendelkezésre tartási konstrukcióban tervezetten állományba álló járművek érkezése, illetőleg a médiában több alkalommal is éles kritikával illetett koncepció a hozzáférhető források függvényében éppen a további piacvesztés megakadályozását és az autóbusz járművezetői munkahelyek megtartását szolgálja. A BKV Zrt. vezetése éppen azért döntött a rendelkezésre tartási modell mellett is, mert ezzel szolgálja leginkább a járművezetők érdekeit. Ebben a modellben a járművezetőket a BKV Zrt. alkalmazza, azaz rájuk nézve az új autóbuszok esetleges forgalomba állítása semmilyen veszélyt nem jelent. Természetesen a BKV Zrt. ezzel párhuzamosan új autóbuszok beszerzésére is indított eljárást, amelyek még nem zárultak le, illetve adósságállományt keletkeztethet.

Jóllehet, akárcsak bármely más formában, a flottához csatlakozó új autóbuszok esetén a karbantartói létszám csökkenése indokolttá válhat, azonban a BKV Zrt. a saját hatáskörben összeszerelésre kerülő autóbuszok projektjével, továbbá a felújítási feladatok visszaszervezésének kezdeményezésével igyekszik ezt a foglalkoztatottságra nézve negatív következményt enyhíteni.

A BKV vezetése határozottan visszautasítja az EKSZ állításait, és etikailag elítélhetőnek tartja, hogy a szakszervezet rendszerszintű szemlélet hiányában fél-információk alapján próbál pánikot kelteni az alkalmazottak körében. Ismételten megerősítjük, a mostani konstrukció éppen azt a célt szolgálja, hogy a kiéleződött versenyhelyzetben a pozícióit megerősíteni szándékozó vállalat a lehetőségekhez mérten minél kevesebb munkavállaló elbocsátására kényszerüljön.

 
BKV Zrt.