BKV.hu

"Hévvel, lélekkel” búcsúzik a BKV Zrt. a HÉV-ágazattól

2016-10-25 15:51:38

A BKV – az 1968-as megalakulásától kezdve – közel ötven évig működtette a helyiérdekű vasutat, 2016. november elsejétől viszont elkerül a társaságtól a zöld-fehér szerelvények üzemeltetése. A majdnem 130 éves múltra visszatekintő HÉV-ágazattól egy rendhagyó tárlattal búcsúzik a BKV Zrt.: október 26-ától a Földalatti Vasúti Múzeumban egy átfogó kiállítással emlékezik meg a kötöttpályás közlekedési eszköz több mint egy évszázados történelméről.
 
Tudta, hogy már majdnem 130 éve használhatjuk a HÉV-et? És azt, hogy egészen 1997-ig nemcsak személyeket, hanem árut is szállítottak a helyiérdekű vasút segítségével? Számos ehhez hasonló érdekességet rejt a HÉV-közlekedés múltja, melyeket most a „Hévvel, lélekkel” című kiállításon ismerhetnek meg az érdeklődők. Október 26-ától a budapesti Deák Ferenc téri aluljáróban található Földalatti Vasúti Múzeumban várja a látogatókat az a különleges tárlat, amely összefoglalja a főváros HÉV-közlekedésének legemlékezetesebb momentumait.
 
A HÉV-ágazat közel 130 éves múltjából pedig van is mire visszatekinteni, hiszen az első helyiérdekű vasutat 1887. augusztus 7-én adták át, amely a Közvágóhíd és Soroksár között szállította az utasokat. A 19. század végi, rohamosan fejlődő Budapesten ekkor még megoldásra várt a dolgozók rendszeres munkába járásának biztosítása, valamint az élelmiszer fővárosba jutásának lehetővé tétele. A lóvasúti vonalakat üzemeltető Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) kezdeményezésére kapcsolták be a Budapest környéki településeket a városi közlekedés vérkeringésébe, ráadásul már az első évben három fővonal is kiépült.
 
A BKVT javaslata nyomán megvalósult, új közlekedési lehetőség hamar népszerűvé vált, és már az első esztendőben több mint félmillióan vették igénybe a kötöttpályás járműveket. Ma már évente mintegy hetven millió utast szolgál ki a négy fővonal (a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei, a H7-es csepeli és a H8-as gödöllői, a H9-es csömöri leágazással), amelyeknek a működtetése 1968-ban került az akkor újonnan létrehozott, egységes közlekedési vállalat, a BKV felügyelete alá.
 
Közel ötven éven át a fővárosi társaság önálló közlekedési ágazatként működtette a HÉV-et, amelyet 2016. november 1-jétől a Budapest Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV) vesz át. A BKV Zrt. egy különleges kiállítással vesz búcsút a HÉV-ektől, amely október 26-ától látogatható a Földalatti Vasúti Múzeumban. Az érdeklődők rengeteg archív fotót, élethű maketteket és különböző HÉV-relikviákat tekinthetnek meg egészen december végéig. A tárlatot dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes nyitotta meg, emellett az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója is.