BKV.hu

Kerékpáros felvonulás miatti forgalmi változások szombaton Budapesten – ne menjen a belvárosba autóval!

2015-04-24 15:07:43

2015. április 25-én, szombaton délután várhatóan 15 és 19 óra között kerékpáros felvonulást rendeznek Budapesten számos belvárosi fő közlekedési útvonal – mások mellett az Erzsébet híd Buda felé tartó oldalának, valamint a Lánchíd mindkét irányú – lezárásával. A lezárt útszakaszokon a forgalomkorlátozásokat a biciklisek elhaladása után oldják majd fel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK Zrt.) felhívja a figyelmet, hogy ebben az időszakban a Dunai Regatta hajóverseny miatt le lesz zárva a Budai alsó rakpart a Döbrentei tér és a Bertalan Lajos utca között, valamint a Műegyetem rakpart is. A két rendezvény miatt Budán az Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Karolina út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút által határolt területen belül és a Budai alsó rakpart lezárással nem érintett szakaszán, Pesten pedig a Ferenc körút–József körút–Rákóczi út–Thököly út–Hungária körút–Róbert Károly körút által határolt területen belül nehéz lesz közlekedni, ezért a BKK azt tanácsolja a fővárosiaknak, hogy ne menjenek autóval a belvárosba, helyette válasszák a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalakat. Emellett kéri az autósokat, hogy az egész nap várható jelentős egyéni és csapatos kerékpáros forgalom miatt fokozott figyelemmel vezessenek. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért indulás előtt tájékozódjanak a változásokról a BKK honlapján a www.bkk.hu címen, a BKK Info alkalmazásban, illetve a BKK Facebook-oldalán, ahol a társaság folyamatosan hírt ad az aktuális közlekedési változásokról.

A kerékpáros felvonulás résztvevői 15 órától a Bakáts téren gyülekeznek, majd innen a Bakáts utca–Közraktár utca–Pesti alsó rakpart–Dráva utca–Dózsa György út–Damjanich utca–Rottenbiller utca–Rákóczi út–Kossuth Lajos utca–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Attila út–Alagút–Clark Ádám tér–Lánchíd–Akadémia utca–Széchenyi rakpart–Garibaldi utca–Nádor utca–Báthory utca–Honvéd utca–Markó utca–Széchenyi felső rakpart–Jászai Mari tér–Margit híd útvonalon közelítik meg a felvonulás célját, a margitszigeti nagyrétet.

A felvonulás ideje alatt a keresztirányokban néhány perces korlátozásokra kell számítani, azonban a forgalmat szakaszosan átengedik. A vonulás útvonalát ugyanakkor lezárják, a forgalomkorlátozást a biciklisek elhaladása után szakaszosan oldják fel. A felvonulás útvonala, a várható közúti lezárások és tömegközlekedési változások a csatolt térképen követhetőek nyomon.
  
A BKK felhívja a figyelmet, hogy a kerékpáros rendezvény ideje alatt a Dunai Regatta hajóverseny miatt le lesz zárva a Budai alsó rakpart is a Döbrentei tér és a Bertalan Lajos utca között, valamint a Műegyetem rakpart is. A két rendezvény miatt Budán az Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Karolina út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút által határolt területen belül és a Budai alsó rakpart lezárással nem érintett szakaszán, Pesten pedig a Ferenc körút–József körút–Rákóczi út–Thököly út–Hungária körút–Róbert Károly körút által határolt területen belül nehéz lesz közlekedni, ezért azt tanácsolja a fővárosiaknak, hogy ne menjenek autóval a belvárosba, helyette válasszák a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalakat.

A BKK tájékoztatja a bicikliseket, hogy kerékpár szállítására a közösségi közlekedési vonalak közül a HÉV-vonalakon, a fogaskerekűn, az 59-es, az 59A és a 60-as villamoson, továbbá a 65-ös, a 65A és a 165-ös buszon, illetve hajójáratokon van lehetőség. A kerékpárszállítás feltételeiről bővebben a BKK honlapján olvashatnak.

 

Forgalmi változások a közösségi közlekedésben

A fent részletezett forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért a BKK kéri a tömegközlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak a változásokról a BKK honlapján a www.bkk.hu címen, a BKK Info alkalmazásban, illetve a BKK Facebook-oldalán, ahol a társaság folyamatosan hírt ad az aktuális közlekedési változásokról. Az alábbiakban a tömegközlekedési járatok forgalmának tervezett változásai olvashatóak.

 

2-es villamos

Várhatóan 16:20 és 18 óra között a 2-es villamos a Közvágóhíd H végállomástól rövidített útvonalon csak a Kossuth Lajos tér M-ig közlekedik.

 

5-ös autóbusz

Várhatóan 16:15-től 18 óráig a Pasaréti tér felé közlekedő 5-ös busz a Blaha Lujza tér és az Attila út között módosított útvonalon, a Szabadság hídon át közlekedik, a József körút–Üllői út–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Hegyalja út–Czakó utca–Aladár utca–Mészáros utca–Krisztina tér–Attila út útvonalon, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér és a Dózsa György tér közötti megállókat. A terelt útvonalon az 5-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Fővám tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye,
  • Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után,
  • Krisztina tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye.

A Rákospalota felé tartó 5-ös busz útvonala nem változik, az továbbra is az Erzsébet hídon át közlekedik!

 

7-es és 107-es autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18 óra között a budai végállomása felé közlekedő 7-es és a 107-es busz a Blaha Lujza tér és a Szent Gellért tér között módosított útvonalon, a Szabadság hídon át jár, a Blaha Lujza tér–József körút–Üllői út–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért tér útvonalon. Emiatt nem érinti a Blaha Lujza tér M, az Uránia, az Astoria M, a Ferenciek tere M és a Rudas Gyógyfürdő megállóhelyet. A terelt útvonalon a 7-es és a 107-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton Mária utca kereszteződésénél,
  • Kálvin tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Fővám tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely.

A pesti végállomások felé a 7-es és a 107-es busz útvonala nem változik, a járatok továbbra is az Erzsébet hídon át közlekednek.

 

7E autóbusz

Várhatóan 16:15 és 18 óra között a 7E autóbusz a Blaha Lujza téren nem érinti a Nagykörút kereszteződése előtti megállóhelyet. A járatra a 923-as Dél-pesti autóbuszgarázs irányú megállójában lehet felszállni.

 

8-as, 110-es és 112-es busz

Várhatóan 16:15 és 18 óra között a 8-as, a 110-es és a 112-es busz budai végállomása felé a Blaha Lujza tér és a Hegyalja út között módosított útvonalon, a Szabadság hídon át jár, a Blaha Lujza tér–József körút–Üllői út–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Hegyalja út útvonalon. Emiatt nem érinti a Blaha Lujza tér M és a Döbrentei tér közötti megállóit. A terelt útvonalon a 8-as, a 110-es és a 112-es buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton Mária utca kereszteződésénél,
  • Kálvin tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Fővám tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

 

15-ös és 115-ös autóbusz

Várhatóan 15 órától 18 óráig a Közraktár utca lezárása miatt a Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M végállomástól rövidített útvonalon csak a Corvin-negyed M-ig közlekedik, azonban 16 órától a Dráva utcai, a Honvéd utcai és a Nádor utcai forgalomkorlátozás miatt útvonala is módosul.

15 és 16 óra között a 15-ös és a 115-ös busz rövidített útvonalon a Boráros tér H helyett csak a Corvin-negyed M megállóhelyig közlekedik, ezért

  • a déli irányban a Kálvin tértől a Szabó Ervin tér–Baross utca–József körút–Üllői út útvonalon közelíti meg a Corvin-negyed ideiglenes végállomást. Emiatt nem érinti a Köztelek utca, a Ráday utca, a Közraktár utca, a Zsil utca és a Boráros tér H megállóhelyeket. A Kálvin tér M és a Corvin-negyed M között a járat megáll a 9-es és a 83-as járat Szentkirályi utca megállóhelyén, valamint az Üllői úton, a metrópótlás esetén a metrópótló járat által használt Corvin-negyed M megállóhelyen.
  • az északi irányban az Üllői út–Kálvin tér felé haladva éri el eredeti útvonalát.

16 és 18 óra között a 15-ös és a 115-ös busz továbbra is rövidített útvonalon, csak a Corvin-negyed M ideiglenes végállomásig közlekedik, azonban útvonala a Dráva utca, a Honvéd utca és a Nádor utca forgalmának korlátozása miatt az alábbiak szerint tovább módosul:

  • A Corvin-negyed M felé a 15-ös és a 115-ös busz az Árpád hídtól az Árpád híd felhajtó–Róbert Károly körút–Váci út–Dráva utca–Pannónia utca–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca–Bajcsy-Zsilinszky út–József Attila utca–József nádor tér–Szende Pál utca–Apáczai Csere János utca–Március 15. tér–Belgrád rakpart–Fővám tér–Vámház körút–Üllői út– Szabó Ervin tér–Baross utca–József körút–Üllői út útvonalon közelíti meg a Corvin-negyed ideiglenes végállomást. A járat nem érinti a Sporttelep, a Viza utca és a Dráva utca megállóhelyet, a Tisza utca és a Radnóti Miklós utca közötti megállóhelyei ugyanakkor nem változnak; a Szent István körút, a Markó utca, a Kossuth Lajos tér M, a Széchenyi utca és a Zrínyi utca megállóhelyek kimaradnak, a Szende Pál utca, a Petőfi tér, a Március 15. tér, a Fővám tér M és a Kálvin tér M megállóhelyeken azonban megáll a busz, majd a Köztelek utca, a Ráday utca, a Közraktár utca, a Zsil utca és a Boráros tér H megállóhelyek kimaradnak. A 15-ös és a 115-ös busz 16 és 18 óra között az alábbi megállóhelyeken áll meg:
    • észak-pesti végállomásától a Népfürdő utca/Árpád híd megállóhelyig a megszokott megállókban, majd
    • Dózsa György út M: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Báthory utca: a 9-es busz, valamint a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
    • Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye,
    • Deák Ferenc tér M: a József Attila utcában a Hercegprímás utca kereszteződése előtt,
    • Hild tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
    • a Szende Pál utcától a Kálvin tér M megállóhelyig a megszokott megállókban, majd
    • Szentkirályi utca: a 9-es és a 83-as járatok megállóhelye,
    • Corvin-negyed M: a metrópótlás esetén a metrópótló járat által használt Corvin-negyed M megállóhely.
  • A Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felé a 15-ös és a 115-ös busz a Corvin-negyed M ideiglenes végállomástól az Üllői út–Kálvin tér felé halad, majd innen a Báthory utcáig megszokott útvonalán halad, onnan a Szemere utcán át éri el újra eredeti útvonalát. A járat a Boráros tér H és a Török Pál utca közötti megállókon kívül nem érinti a Kossuth Lajos tér M megállóhelyet sem.

 

16-os autóbusz

Várhatóan 16 és 18 óra között a 16-os autóbusz nem közlekedik, a Budai Vár tömegközlekedéssel csak a Széll Kálmán tér felől, a megszokottnál sűrűbben induló 16A busszal közelíthető meg. (Április 29-éig karbantartás miatt a Budavári Sikló sem jár.)

 

20E, 30-as, 30A és 230-as autóbusz

Várhatóan 16 és 18 óra között a 20-as, a 30-as, a 30A és a 230-as busz a Keleti pályaudvar M felé a Vágány utcától a felüljáró–Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyet. A terelt útvonalon a felsorolt járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as busz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum: a 70-es trolibusz megállóhelye,
  • Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelye.

 

26-os autóbusz

A 26-os autóbusz vonalán április 25-én egész nap csuklós buszok közlekednek, indulásait pedig jelentősen sűrítjük:

  • 9:15 és 19:20 között 10-12 helyett 5 percenként,
  • 19:30 és 20:20 között 15 helyett 7-8 percenként,
  • majd ezt követően 21 óráig 20 helyett 10 percenként indul egy-egy busz.

Ugyanakkor a 26-os busz várhatóan 16 és 19 óra között rövidített útvonalon, az Árpád híd M és a Zenélőkút között viszi az utasokat.

 

70-es trolibusz

A 70-es trolibusz helyett egész nap autóbusz közlekedik, a trolival megegyezően 70-es számjelzéssel, 16 óra előtt és 18 óra után a trolival megegyező útvonalon.

Várhatóan 16 és 18 óra között a 70-es trolipótló busz a troliétól eltérő útvonalon közlekedik,

  • a Kossuth Lajos tér M felé a Dózsa György úttól a Városligeti fasor–Lövölde tér–Király utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Damjanich utca/Dózsa György út, a Nefelejcs utca/Damjanich utca és a Bajza utca megállóhelyet.
  • az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé a Király utcától az Izabella utca–Dohány utca–István utca–Dózsa György út–jobbra Dvorák sétány módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Lövölde tér, a Bajza utca, a Nefelejcs utca/Damjanich utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyet. A terelt útvonalon a 70-es trolipótló buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Wesselényi utca/Izabella utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Rózsák tere: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Rottenbiller utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Nefelejcs utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Ajtósi Dürer sor: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Damjanich utca/Dózsa György út: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállóhelye.

 

73-as és 76-os trolibusz

Várhatóan 16 és 18 óra között a 73-as és a 76-os trolibusz mindkét irányban az István utca–Bethlen Gábor utca–Garay utca–Nefelejcs utca–István utca–Ötvenhatosok tere–Dózsa György út–Dembinszky utca–Wesselényi utca–Izabella utca módosított útvonalon halad, ezért

  • a Keleti pályaudvar M felé nem érinti a Munkás utca és a Keleti pályaudvar M megállóhelyet. A terelt útvonalon a 73-as és a 76-os trolibuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Rottenbiller utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Keleti pályaudvar M (Garay utca): a 78-as trolibusz végállomása mögött.
  • az Arany János utca M, illetve a Jászai Mari tér felé nem érinti a Keleti pályaudvar M, a Munkás utca, a Péterfy Sándor utca és a Rottenbiller utca/István utca megállóhelyet. A teret útvonalán a 73-as és a 76-os trolibuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
    • Keleti pályaudvar M (Garay utca): a 78-as trolibusz végállomása mögött,
    • Nefelejcs utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Ajtósi Dürer sor: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Ötvenhatosok tere: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
    • Dembinszky utca: a 74-es trolibusz megállóhelye,
    • Nefelejcs utca: a 74-es trolibusz megállóhelye.

 

75-ös trolibusz

Várhatóan 16 és 18 óra között a 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion M felé a Dózsa György út lezárása miatt a Jászai Mari tér–Hollán Ernő utca–Csanády utca–Lehel tér–Ferdinánd híd–Izabella utca–Dohány utca–István utca–Ajtósi Dürer sor módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Ipoly utca és a Damjanich utca/Dózsa György út közötti megállóhelyeket. A terelt útvonalon a 75-ös trolibuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Hegedűs Gyula utca: a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Lehel tér M (Csanády utca): a 15-ös, a 76-os és a 115-ös járat megállóhelye,
  • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Izabella utca/Király utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Wesselényi utca/Izabella utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Rózsák tere: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Rottenbiller utca/István utca: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Nefelejcs utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye.

A Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz útvonala nem változik.

 

78-as trolibusz

A 78-as trolibusz helyett egész nap autóbusz közlekedik, a trolival megegyezően 78-as számjelzéssel, 16 óra előtt és 18 óra után a trolival megegyező útvonalon.

16 és 18 óra között a 78-as trolipótló busz

  • a Kossuth Lajos tér M felé a Keleti pályaudvar–Garay utca–Nefelejcs utca–István utca–Ötvenhatosok tere–Dózsa György út–Városligeti fasor–Lövölde tér–Király utca felé haladva éri el eredeti útvonalát, ezért nem érinti a Nefelejcs utca/István utca, a Nefelejcs utca/Damjanich utca és a Bajza utca megállóhelyet. A terelt útvonalon a 78-as trolipótló buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Nefelejcs utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Ajtósi Dürer sor: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Ötvenhatosok tere: a 74-es, a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelye,
    • Damjanich utca/Dózsa György út: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállóhelye.
  • a Keleti pályaudvar M (Garay utca) felé a Király utcától az Izabella utca–Dohány utca–István utca–Bethlen Gábor utca–Garay utca felé haladva éri el eredeti útvonalát, ezért nem érinti a Lövölde tér, a Bethlen Gábor utca és a Bethlen Gábor tér megállóhelyet. A terelt útvonalon a 78-as trolipótló buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Wesselényi utca/Izabella utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Rózsák tere: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
    • Rottenbiller utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye.

 

83-as trolibusz

Várhatóan 15:45 és 17:30 között a 83-as trolibusz a Fővám tér felé a Kinizsi utca–Lónyay utca–Kálvin tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér M megállóhelyet. A terelt útvonalon a járatra a 15-ös buszjárat Czuczor utca, majd Török Pál utca megállóhelyén lehet felszállni. Az Orczy tér felé közlekedő 83-as trolibusz útvonala nem változik.

 

105-ös autóbusz

Várhatóan 16:10 és 18:20 között a 105-ös busz a Dózsa György út, a Széchenyi István tér, a Lánchíd, valamint az Alagút lezárása miatt módosított útvonalon, a Margit hídon át közlekedik.

  • Az Apor Vilmos tér felé a busz a Vágány utcától a felüljáró–Hungária körút–Kacsóh Pongrác út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Margit híd–Margit körút–Széll Kálmán tér–Krisztina körút–Mészáros utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Clark Ádám tér közötti megállóit. A terelt útvonalon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Gundel Károly út: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
    • Jászai Mari tér: a 9-es busz megállóhelye,
    • Margit híd, budai hídfő H: a 91-es és a 191-es busz megállóhelye,
    • Mechwart liget: a 4-6-os villamospótló busz megállóhelye,
    • Széna tér: a 4-6-os villamospótló busz megállóhelye,
    • Széll Kálmán tér: a 4-6-os villamospótló busz megállóhelye,
    • Déli pályaudvar M: a metrópótlás esetén a metrópótló járat által használt megállóhely.
  • A Gyöngyösi utca M felé a busz a Mészáros utcától az Attila út–Vérmező út–Margit körút–Tölgyfa utca–Margit körút–Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Oktogon–Andrássy út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Clark Ádám tér és az Oktogon M közötti megállóit. A terelt útvonalon a 105-ös buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
    • Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
    • Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
    • Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
    • Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
    • Széna tér: a 4-6-os villamospótló busz megállóhelye,
    • Mechwart liget: a 4-6-os villamospótló busz megállóhelye,
    • Margit híd, budai hídfő H: a 4-6-os villamospótló busz, valamint a 91-es és a 191-es busz megállóhelye,
    • Jászai Mari tér: a 4-6-os villamospótló busz, valamint a 9-es, a 91-es és a 191-es busz megállóhelye,
    • Nyugati pályaudvar M: a 4-6-os villamospótló busz, valamint a 9-es, a 91-es és a 191-es busz megállóhelye,
    • Aradi utca: a 4-es és a 6-os villamospótló busz megállóhelye.

 

178-as autóbusz

Várhatóan 16:15-től 18 óráig a Naphegy tér felé közlekedő 178-as busz a Blaha Lujza tér és az Aladár utca között módosított útvonalon, a Szabadság hídon át közlekedik, a József körút–Üllői út–Kálvin tér–Vámház körút–Szabadság híd–Szent Gellért rakpart–Döbrentei tér–Hegyalja út–Csap utca–Aladár utca útvonalon, ezért nem érinti a Blaha Lujza tér és a Zsolt utca közötti megállókat. A terelt útvonalon a 178-as buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

  • Blaha Lujza tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Rákóczi tér M: a 923-as busz megállóhelye,
  • Harminckettesek tere: a 923-as busz megállóhelye,
  • Corvin-negyed M: az Üllői úton a Mária utca kereszteződése előtt,
  • Kálvin tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Fővám tér M: a 47-es és a 49-es villamos pótlása esetén használt megállóhely,
  • Rudas gyógyfürdő: a 86-os busz megállóhelye.

A Keleti pályaudvar M felé tartó 178-as busz útvonala nem változik, az továbbra is az Erzsébet hídon át közlekedik!

A kerékpáros felvonulással kapcsolatosan további tudnivalókat a rendezvény honlapján tudhatnak meg.

Budapest, 2015. április 24.
Budapesti Közlekedési Központ